Valmadonna Trust Library

A Valmadonna Trust Library mögött egy rendkívüli személyiség áll. Jack V. Lunzer brit ipari gyémántkereskedő volt, 1924-ben született Antwerpenben. Nyugat-európai zsidó családból származva, a drágakőkereskedelemben nevelkedve Lunzer a könyv területére is átvitte a szakértő igényességét: a ritkaság iránt érzett vonzalmat, az anyagi minőség iránti érzéket és a gyűjtő türelmét, aki évtizedeket is képes várni az áhított tárgyra.

A gyűjtemény neve maga is tanúskodik az itáliai zsidó földrajzba való gyökerezettségről: a „Valmadonna" az észak-olaszországi Piemont egyik helységére utal, amelyet a könyvtárat befogadó és védő alapítvány névadójaként választottak. Ez a választás nem véletlen: Itália központi helyet foglal el a héber nyomdászat történetében, és a gyűjtő törekvéseinek jelentős részét éppen az ottani műhelyek felé fordította.

Lunzer nem spekulatív befektetőként, hanem gondnokként alakította ki könyvtárát. Megközelítése örökségőrző szemléletből fakadt: összegyűjteni, megőrizni és épségben továbbadni egy olyan együttest, amelynek értéke éppannyira kohéziójában rejlik, mint az egyes levéltári darabok ritkaságában. Ez a filozófia magyarázza azt a megfellebbezhetetlen feltételt, amelyet annak idején minden átruházáshoz szabott: a gyűjteményt soha nem szabad szétdarabolni. A több mint 40 millió dollárra becsült gyűjteményt 2009 elején a Sotheby's kínálta eladásra, azzal az egyértelmű kikötéssel, hogy egészében és nem szétszórva értékesítsék.

Az ember egyes darabokhoz fűzött személyes kötődése is megkülönböztette: bizonyos tárgyakat a bibliofil körökben legendássá vált szívóssággal igyekezett megszerezni. Lunzer nem csupán gyűjtött: küzdött, tárgyalt, cserélt, mozgósítva kapcsolati hálóját és vagyonát, hogy azok a kötetek bekerüljenek könyvtárába, amelyeket az együttes egységessége szempontjából nélkülözhetetlennek ítélt. Szellemi nagylelkűsége abban is megmutatkozott, hogy gyűjteményét megnyitotta a kutatók előtt, így a Valmadonna nem lezárt páncélszekrénnyé, hanem a zsidó tudomány élő eszközévé vált.

A Valmadonna Trust Library nem puszta, válogatás nélküli felhalmozás: valódi térképet rajzol a héber könyvkultúráról. A könyvek és kéziratok nyomon követik a héber nyomdászat terjedését és a zsidó kultúra világméretű szétáradását. Ez a dokumentációs vállalkozás felöleli a könyvkiadás nagy gócpontjait: a reneszánsz Itáliát, az askenázi Európát, a szefárd világot, a Keletet, és ritkábban a diaszpóra legtávolabbi peremvidékeit is.

Itália kitüntetett helyet foglal el a gyűjteményben, ami nem meglepő egy olyan alapítvány esetében, amely egy piemonti helységről kapta a nevét. A félszigeten, és különösen Velencében élte a héber nyomdászat a tizenhatodik században aranykorát. A gyűjtemény ennek az aranykornak számos kiemelkedő emlékét őrzi, köztük olyan kiadásokat, amelyek a zsidó könyvtörténet megkerülhetetlen mérföldköveivé váltak.

Anglia szintén különleges, sőt paradox helyet foglal el a gyűjteményben. A középkori Anglia — ahonnan a zsidókat a tizenharmadik században elűzték — alig hagyott maga után héber nyelvű írásos nyomokat. Márpedig a Valmadonna éppen az egyik legbecsesebb ilyen emléket őrzi, amelyről alább még szó esik, és amely a gyűjteményt a kiűzetés előtti angol zsidó Emlékezet egyedülálló letéteményesévé avatja.

Ezt a földrajzi szélességet figyelemreméltó időbeli mélység egészíti ki, amely a tizenkettedik századtól egészen a modern korig ível. A gyűjtemény magába foglalja a középkori kéziratot, az ősnyomtatványt, a kora újkori nyomtatványt és a későbbi kiadványokat egyaránt, panorámikus képet nyújtva a héber írásbeliség hosszú történetéről. Ez az enciklopédikus törekvés különbözteti meg a Valmadonnát a szakosodott gyűjteményektől: célja nem egyetlen terület vagy korszak elmélyült vizsgálata, hanem egy átfogó panoráma teljességre törekvő megragadása.

A Valmadonna történetének leghíresebb epizódjai közé tartozik a velencei babiloni Talmud egy kivételes sorozatának megszerzése, amelyet a tizenhatodik század elején nyomtattak. Ez a példány jóval túlmutat anyagi ritkaságán, hiszen évszázadokra rögzítette a talmudi szöveg kanonikus elrendezését. A babiloni Talmud (1519–1523) egy jól megőrzött példányát — amelyet tudósok bizottsága tervezett, és amely rögzítette a Talmud elrendezésének számos elemét — Velencében nyomtatta Daniel Bomberg.

Daniel Bomberg munkássága, aki antwerpeni származású nyomdászként Velencébe telepedett, a zsidó könyv történetének egyik csúcspontja. Az általa alkalmazott elrendezés — a Rashi és a Tosszafisták kommentárjaival körülvett középső szöveg, a hivatkozási lapszámozás — egyetemes normává vált, amelyet napjaink kiadásai is átvesznek. Egy teljes és jól megőrzött példányt bírni ebből a kiadásból egy gyűjtő számára a Grált jelentette.

A példány Lunzer általi megszerzése a bibliofília történetének egyik legremarkábilisabb tranzakciója. Lunzer a Westminster apátság gyűjteményétől szerezte meg a példányt, cserébe az apátság eredeti alapítólevelének egy kilencszáz éves példányáért, adományokkal kísérve, ezzel beteljesítve egy huszonöt éves álmot. A történet jelképessé vált: negyedszázadon át áhította Lunzer a Bomberg-féle Talmudot, amelyet az angol apátság őrzött; végül azonosította, majd megszerezte azt az iratot, amely pontosan alkalmas volt arra, hogy az intézményt érdekelje — annak saját örökségéből származó alapítólevelet —, hogy cserébe felajánlja.

Ez az epizód kiválóan szemlélteti a Lunzer-módszert: a gyémántcsiszoló türelmét, aki képes várni a ritka kőre, párosítva a kereskedő leleményességével, aki az akadályt lehetőséggé alakítja. A csere nem egyszerű barter volt, hanem hosszan érlelt művelet, amelyben az érzelmi és történelmi érték felülkerekedett a szigorú piaci logikán. Ez pecsételte meg a Valmadonna hírnevét mint olyan gyűjteményét, amely képes összegyűjteni az összegyűjthetetlent.

Ha a Bomberg-féle Talmud a nyomtatott gyűjtemény csúcsát képviseli, a Valmadonna legértékesebb kézirata egy egészen más regiszterhez tartozik: az angol középkori zsidó Emlékezet regiszteréhez. Ez egy héber Biblia, amelynek történelmi egyedisége párját ritkítja. Ezt az angliai héber Bibliát, amelyet Codex Valmadonna I néven ismerünk, 1189-ben másolták kézzel, majd a következő évben kifosztották a yorki zsidó közösség pusztításakor; ez az egyetlen ismert angliai héber szöveg, amely megelőzi a zsidók 1290-es kiűzetését I. Edward király idején.

Ez a kézirat az angliai zsidó történelem két tragikus pillanatát köti össze: az 1189–1190-es, I. Richard trónra lépésével együtt járó mészárlásokat — amelyek közül a yorki pogrom a legszomorúbb hírű — és az I. Edward által 1290-ben elrendelt általános kiűzetést. Az a tény, hogy ez a kötet túlélte annak a közösségnek a pusztulását, ahol másolták, majd az évszázadok száműzetését, kivételes emlékezeti súlyt kölcsönöz a Codex Valmadonna I-nek. Egymagában pótolhatatlan anyagi tanúja az angliai zsidó létnek, annak brutális megszakítása előtt.

A gyűjtemény nem korlátozódott erre az egyetlen levéltári darabra. Más, a középkor szívéig visszanyúló kéziratok is helyet kaptak benne, amelyek a másolóiskolák és a szöveghagyományok sokféleségét szemléltetik. A gyűjteményben szerepelt egy valószínűleg a tizedik vagy tizenegyedik században írt frank-német Pentateuchus is. Ezek a kéziratok korukból és származási helyükből adódóan a középkori európai zsidó tudós közegeket dokumentálják, ahol a Biblia és kommentárjai olvasásának és továbbadásának hagyományai formálódtak.

A Valmadonna kéziratos együttese így nélkülözhetetlen ellenpólust alkot a nyomtatott résszel szemben: Gutenberg és Bomberg előtt a szent szöveg kézzel való, lassú és értékes másolás útján kelt át nemzedékeken és határokon. E két világ — a kézirat és a nyomtatott mű — egyidejű jelenléte teszi a gyűjteményt kiváltságos eszközzé ahhoz, hogy megragadjuk a folytonosságot, de egyszersmind azt a technikai törést is, amelyet a héber könyvnyomtatás eljövetelé jelképez.

A 2000-es évek fordulóján, előrehaladott korában felmerült a Valmadonna Trust Library jövőjének kérdése. Lunzer, örökségmegőrző szemléletéhez híven, azt kívánta, hogy gyűjteménye egységes egészként maradjon meg, és olyan nagy intézményre bízassék, amely képes gondoskodni megőrzéséről és hozzáférhetőségéről. A gyűjteményt, amelyet több mint 40 millió dollárra becsültek, 2009 elején a Sotheby's bocsátotta árverésre, azzal az egyértelmű feltétellel, hogy egységben, nem pedig szétdarabolva kerüljön értékesítésre.

Ez az oszthatatlanságra vonatkozó kikötés — ritka jelenség az ilyen értékű gyűjtemények piacán — erkölcsi és tudományos követelményt egyaránt kifejezett: a Valmadonna egységessége volt a legfőbb értéke, amely felülmúlta részeinek összegét. Lunzer nem személyes haszonra törekedett. Lunzer, aki az eladás bevételéből nem részesült, kijelentette, hogy azt kívánja, hogy könyvtárát a Kongresszusi Könyvtár szerezze meg.

Ez a kívánság — hogy a gyűjtemény egy nagy, a megőrzésnek és a tanulmányozásnak szentelt közintézménybe kerüljön — az alkotói szándék önzetlen dimenzióját fejezi ki. Lunzer számára a Valmadonnának a magánkönyvtár státuszából a közös örökség rangjára kellett emelkednie, amely hozzáférhető a kutatók számára, és a zsidó Emlékezet őrzője. Az ideális letéteményes megtalálása azonban hosszúnak és összetettnek bizonyult: a több tízmillió dollárra becsült együttes megszerzéséhez szükséges finanszírozás összegyűjtése — szétdarabolás nélkül — intézményi elszántság, tudományos ambíció és jelentős anyagi erőforrások találkozását feltételezte.

Ez a bizonytalansággal teli időszak, amelyet a gyűjtemény nyilvános kiállításai jellemeztek a mű értékének megismertetése céljából, valójában végleges sorsát készítette elő. A tartós otthon keresése közel egy évtizeddel később nyerte el megoldását — nem az Atlanti-óceán túloldalán, hanem Jeruzsálemben, abban az intézményben, amely par excellence a zsidó írásbeliség megőrzésének megtestesítője.

A Valmadonna Trust Library történetének fordulópontja 2017 elején következett be, amikor a gyűjtemény végre megtalálta végleges őrzőjét. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár, amely Jeruzsálemben található, több mint 13 000 ritka és egyedülálló héber műből álló gyűjteményt szerzett meg — Valmadonna Trust Library néven ismert —, egy Sotheby's által január 18-án szervezett magánárverésen.

E döntés jelképes jelentősége nyilvánvaló. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár (INL) a zsidó írott örökség központi letéteményese; a világ legjobb magán héber gyűjteményének befogadásával az intézmény összegyűjtési és megőrzési küldetése beteljesedett. Az akvizíció fontos gyarapodást jelent az INL állományában, és az anyagokat az intézmény új, Herzog & de Meuron tervezte ikonikus épületében kívánták elhelyezni, amelynek megnyitóját 2020-ra tervezték.

Így a Valmadonna nem csupán átkerült: egy új, rangjához méltó helyet kapott egy megújult intézmény szívében. Lunzer eredeti álma — hogy könyvtárát egy tanulmányozásnak szentelt nagy közintézmény fogadja be — megvalósult, ha nem is ott, ahol azt elsőként remélte. Jeruzsálembe érkezve a zsidó könyv világszintű szétszóródását dokumentáló gyűjtemény valamiképpen visszatalált egy középponthoz.

Ez az akvizíció lezárta azt a kört, amelyet félévszázaddal korábban egy szenvedélyes gyémántkereskedő nyitott meg. Az egész gyűjtemény egységes maradt, összhangban a gyűjtő akaratával, és a Valmadonna örökségi koherenciája megőrződött. A könyvek és kéziratok, amelyek a héber könyvnyomtatás terjedését és a zsidó kultúra világszintű elterjedését dokumentálják, fontos gyarapodást jelentenek az Izraeli Nemzeti Könyvtár állományában.

A Valmadonna Trust Library története egy találkozás története: egy emberé, Jack V. Lunzeré, és egy nép hosszú emlékezetéé. Tizenháromezer héber kötet összegyűjtésével — az 1189-ben másolt Codex Valmadonna I-től a Bomberg-féle velencei Talmudig, a középkori kéziratokon és a diaszpóra nagy szellemi centrumainak nyomtatványain át — a gyűjtő megalkotta a zsidó könyv valóságos múzeumát, felölelve az írás és a hagyományátadás nyolc évszázadát.

E gyűjtemény koherenciája — amelyet Lunzer mindvégig féltékenyen őrzött az általa kikötött oszthatatlanság záradékával — többet jelent értékes levéltári darabok puszta összességénél: a zsidó kulturális reziliencia folyamatos elbeszélése ez, a középkori mészárlások Angliájától a reneszánsz Velencéjéig, a szétszóratás Európájától a visszatalált Jeruzsálemig. 2017-ben, amikor a gyűjtemény bekerült az Izraeli Nemzeti Könyvtárba, nem egy végpont jelölődött ki, hanem egy átalakulás ment végbe: a magánkönyvtárból egyetemes örökség lett, megnyílva a kutatók és az eljövendő nemzedékek előtt.

E pálya végén a Valmadonna egy egyén szenvedélyének és elhivatottsághoz való hűségének példaszerű tanújaként áll előttünk. Ahol mások szétszórtak volna, Lunzer összegyűjtött; ahol a piac darabokra tört volna, ő az egységet követelte meg. Ez az egység — amely ma már Jeruzsálemben őrződik — biztosítja a gyűjtemény maradandóságát és jelentőségét: nem csupán egyetlen ember műve többé, hanem az írás civilizációjának közös kincse.